A szervezetek csak kevéssé változnak maguktól.
A legtöbb ember őszintén gyűlöli a változást, még akkor is, ha szívesen beszél
„saját határainak feszegetéséről” és a „a komfortzónából kilépésről”. Ezek divatos kifejezések, de az ég szerelmére: nem véletlenül hívják KOMFORT-zónának…
Ma nincs olyan karriertanácsadó és állásközvetítő szakember, aki ne hangsúlyozná a kreativitás növekvő jelentőségét. Lényegében a csapból is ez folyik. A mechanikus jellegű munkák visszaszorulása és a munkahelyen kapott feladatok egyre gyorsabb változása olyan követelmények elé állít minket, amiket csak a kreatív ember tud eredményesen teljesíteni. Magától értetődőnek tekintjük a kreativitás fogalmát, pedig korántsem az. Hajlamosak vagyunk egyfajta tehetségként, adottságként gondolni rá, ami vagy van, vagy nincs, de nagyjából mindig ugyanúgy működik. Hogy mérhető-e, fejleszthető-e, befolyásolják-e külső és belső hatások? Ezekre a kérdésekre már kevésbé közismertek a válaszok.
Az alábbi történet szemléletesen illusztrálja, mi történik, ha egy szervezet nemcsak nem ösztönzi saját maga innovációját, de el is bátortalanítja a kreativitás gyakorlását. Még akkor is jó példázat, ha esetleg városi legenda.
A második világháborúban a brit hadsereg gépesített ütegeinél az ágyúkhoz tizenegy embert osztottak be. Ez szabványos eljárás volt, amit emberemlékezet óta alkalmaztak. Egyszer valaki megfigyelte, hogy a tizenegyedik embernek valójában semmi dolga sincsen, és rákérdezett, hogy akkor miért is van szükség rá. Senki sem tudta a választ a kérdésre, ezért nekiláttak tanulmányozni a szabályzatokat. Egyre mélyebbre kellett ásniuk, végül megszületett a kissé zavartan előadott válasz: “A tizenegyedik embernek kell megfogni a lovakat, hogy el ne szaladjanak, ha elsütik az ágyút…”
A ti cégeteknél hányan fogják vissza a lovakat?
Elakadtál szakmai életedben? Egy kreatív hivatásra vágysz, de félsz a változástól? Segítünk: hello@feketehattyukozpont.hu