„– Észrevették, hogy az ember sose kap rosszat jósoló szerencsesütiket? Sose mondanak bennük a cetlik olyasmiket, hogy: „Ajjaj, most aztán tényleg rosszra fordulnak a dolgok!” Úgy értem, sosem balszerencsesütik.
Vimes rágyújtott egy szivarra, és addig rázta a gyufát, amíg az elaludt.
– Ebben, káplár, a mindenség egyik alapvető erejének működését tapasztalhatjuk meg.
– Mit? Hogy a szerencsesütik vásárlói, tényleg szerencsések? – kérdezte Nobby.
– Nem. De azok, akik szerencsesütiket árulnak, később is folytatni akarják ezt a tevékenységet.”
Sir Terry Pratchett
A jövőt illető feltételezések képessége Daniel Dennett szerint komoly evolúciós előnyt jelent. Képesek vagyunk végiggondolni helyzeteket és a valóságban elkerülni a számunkra kedvezőtlen kimenetelűeket. Ez a módszer gyorsabb az élőlények hagyományos tapasztalati-genetikai tanulási módszerénél – azaz, hogy a rossz döntéseket hozó egyedek génjei gazdáik ragadozók általi elfogyasztása miatt megritkulnak. A szó valódi értelmében vett jóslás azonban elméletileg lehetetlen. Egy sikeres jóslat legalább annyi paradoxont teremtene, mint egy időben visszafelé irányuló utazás, különösen, ha feltételezzük, hogy az embereknek szabad akarata van. Mégis szeretnénk a jövőbe látni, még akkor is, ha ez nyilvánvalóan csalás lenne a pasziánszban. Mindezt közvetlen és kevésbé közvetlen módszerekkel gyakoroljuk is: vannak, akik jóshoz járnak, mások gazdasági előrejelzéseket és rövidebb-hosszabb távú technológiai prognózisokat fogyasztanak. A kudarcok jellemzően nem szegik kedvünket, hiába nevetünk jókat a futurológusok 30-40 éve tett jóslatain, vagy sírunk a pénzügyi tanácsadónk által javasolt 2006-os stratégiára gondolva. Mindenki szeretné ismerni a jövőt.
Mégis milyen körülmények között működhetnek jól az előrejelzések? A tapasztalat azt mutatja, hogy akkor, ha a folyamatok lassan és lineárisan változnak. A légkörfizikusok szerint nagyjából 15 évvel ezelőttig a meteorológusok prognózisai pontosabbak lettek volna, ha csak annyit mondanak, „holnap ugyanolyan idő lesz, mint ma”. Nem volt ugyanis elegendő adat és számítási teljesítmény ahhoz, hogy pontosabban modellezzék azokat az eseteket, amikor az egyébként lassan változó időjárási viszonyok hirtelen borulnak fel. Ha pénzügyi befektetésre szánjuk magunkat, gyorsan találkozni fogunk az első számú önfelmentő klauzulával, nevezetesen, „A múltbéli hozam nem garancia a jövőre nézve”. (Ez fair kompromisszumnak tűnik a „bízd ránk a pénzedet – tudjuk, hogyan csináljunk belőle többet” és az „egyáltalán semmiféle garancia sincs a jövőre nézve” állítások között.) Márpedig minden előrejelzés alapja az indukció: az az alapvető logikai módszer, ahogy a múltban rendszeresen bekövetkezett események alapján következtetünk a jövőre. A Nap minden reggel felkel, karácsonykor ajándékot kapunk, ha az ember pecsenyekacsa, a gazda minden hajnalban megjelenik az élelemmel, a blue chip részvények utáni osztalékot rendszeresen átutalják, az infláció lassan és belátható keretek között ingadozik évről évre.
Ez jellemzően arra a világra igaz, amit központunk nevének ihletője, Nassim Nicholas Taleb Középszerisztánnak (Mérő László pedig szelídebben és bizonyos értelemben kevésbé provokatívan, de a valóságot jobban modellezve Átlagisztánnak) nevez. Átlagisztánban a dolgok kiszámíthatóan változnak, extrapolálhatóak, az előrejelzések a megadott hibahatáron belül működnek, a jellemző mértékek, mint testmagasság vagy a kalóriafogyasztás közti különbségek nem léphetnek át nagyságrendeket, egy mérési pont jellemzően csak kevéssé befolyásolja az átlagot.
Létezik azonban egy másik világ is: Extremisztán, az előre nem látható, kiszámíthatatlan jelenségek világa, ahol a jellemző mértékek, mint a vagyon vagy egy szerző, előadó népszerűsége között több nagyságrendnyi különbség is lehet, egy mérési pont drasztikusan meg tudja változtatni az átlagot. Extremisztánban egy kozmikus katasztrófa miatt az egyik reggel nem kel fel a Nap, karácsonykor megmagyarázhatatlan zárlat miatt kigyullad a fa, a gazda a reggeli táp helyett egy hosszúkás, fémesen csillogó eszközzel érkezik a baromfiólba, a blue chip osztalék helyett együttérző levelet küld, az infláció elszabadul.
Az ilyen jelenségeket nevezi Taleb Fekete Hattyúnak. Ausztrália felfedezése előtt a hattyúk fehér volta evidencia volt, aztán mindenféle előjel nélkül, egyik napról a másikra kiderült, hogy léteznek feketék is. Ez a példa szemléletesen mutatja be az indukció korlátait.
Taleb meggyőzően állítja, hogy a világ fontos változásai jellemzően Fekete Hattyúk: a gazdasági világválságok, járványok, eszmék, divathullámok, a Szovjetunió összeomlása, a személyi számítógépek gyors elterjedése, a 2001 szeptember 11.-i terrortámadás, az Internet hatása és így tovább. Extremisztán a Fekete Hattyúk világa.
Mi jellemzi a Fekete Hattyút?
A Fekete Hattyúnak három fő tulajdonsága van:
- kiugróan eltérő: minden megszokotton, elképzelhető várakozáson kívül helyezkedik el, ritkán fordul elő,
- extrém hatása van: következményei rendkívüliek,
- utólag számos magyarázat születik bekövetkeztére: emberi természetünk számára megnyugtatóbb lesz a jelenség, ha azt hisszük, előre láthattuk volna, ha ügyesebbek vagyunk.
(Természetesen ismertek példák arra, hogy valaki “előre látott” egy váratlan eseményt, azonban olyan sokan jósolnak annyifélét, hogy a sok találgatásnak időnként ráhibázás az eredménye.)
Kevésbé ismert, hogy Taleb a szimmetria kedvéért szintén Fekete Hattyúnak nevezi azt a jelenséget, ha egy rendkívül nagy valószínűségű, igen kiszámítható esemény mégsem következik be. (Ha meg akarjuk különböztetni egymástól a kettőt, ez utóbbit nevezhetjük inverz Fekete Hattyúnak. Erre példának hozhatjuk az Aranycsapat 1954-es világbajnoki második helyét, vagy, hogy a videotelefonálás mégsem lett olyan átütő siker, mint ahogy a sci-fi írók várták és a mobil iparág remélte.)
Taleb rendkívül fontosnak tartja azt is, hogy – valószínűleg az utólagos racionalizálási kényszer következményeként – jellemzően nem veszünk tudomást az ilyen jelenségekről. Még sok társadalomtudós is inkább ignorálja a Fekete Hattyúkat (ez alól talán csak a döntéseink irracionalitásával is számoló viselkedési közgazdaságtan a kivétel, amelynek egyik jeles képviselője nemrég közgazdasági Nobel-emlékdíjat kapott). És valóban, az indeterminizmus iránti ellenérzés számos esetben tetten érhető. Einsteinnek is nehezére esett elismerni, hogy Isten kockázhat a világgal, és se szeri, se száma a “semmi sem történik véletlenül” maximáknak. Márpedig, ha ignoráljuk a Fekete Hattyúk lehetőségét, akkor vélhetően védtelenek is leszünk velük szemben, vagy nem leszünk képesek kihasználni a belőlük fakadó előnyöket (hiszen nemcsak ártalmas jelenségekről lehet szó).
Hogyan készülhetünk fel tehát az elképzelhetetlenre?
Mit tehetünk, hogy a megjósolhatatlan meg ne bénítson minket? Még rövidebben: hogyan éljük túl Extremisztánt?
Taleb válasza a törékenység ellentéte: az antifragilitás.
Egy tárgy, személy vagy rendszer törékeny, ha stressz, sokk(hatás), hibák vagy támadás hatására állapotában romlás következik be. Ennél erősebb a robusztus vagy reziliens rendszer, amely hasonló esetben változatlan állapotban marad. Egy antifragilis rendszer viszont jobb, erősebb, fejlettebb állapotba kerül hasonló hatások eredményeképpen. Ez elsőre valószínűtlennek hangzik, de jobban átgondolva a dolgot több példát is találunk rá:
- A légitársaságok a légikatasztrófák szempontjából: egy repülőgép lezuhanásának gyakran az az eredménye, hogy egy típushibát kiküszöbölnek, az újabb gépeket tökéletesítik, a katasztrófák után a flotta erősebb lesz,
- A Szilícium-völgy és sok startup vállalkozás filozófiája: “Fail fast!”. Minél előbb derül ki egy termékről, hogy jelen állapotában hibás, tökéletlen, annál jobb, annál gyorsabban lehet a prototípust eldobni vagy tökéletesíteni, a hibáktól a minőség javul,
- Az evolúció: több évmilliárdos története során számos katasztrófa érte, kezdve a fotoszintézis megjelenésével, amely megtizedelte az anaerob baktériumokat, vagy a dinoszauruszok kipusztulását okozó meteorbecsapódással, aminek mi, emlősök köszönhetjük dominanciánkat. Újabb példák is vannak, például a csernobili erőműben talált, erős radioaktivitást tűrő, sőt, hasznosító, vagy az antibiotikumokra és nagyobb higiéniára rezisztenssé váló, megerősödő baktériumok.
Több, mint 20 évig dolgoztam a magyar távközlés egyik vezető multinacionális cégénél, majd 2015-ben azt a döntést hoztam, hogy a jövő év már nem itt talál. Pár hónappal később a cég is hasonló következtetésre jutott – ősszel számos vezetőtől váltak meg, beleértve engem is. Az előző néhány évben a társadalomtudományok irányába tett intenzív szellemi kalandtúra során újra felfedeztem, milyen remek dolog tanulni, önmagamról is megtudtam számos dolgot és a világ is kitágult kicsit. Tudatosan-tudattalanul, de készültem a változásra. Mégis ijesztő volt, hogy nem lesz munkahelyem, hogy „kint leszek a hidegen”, ezekre a gondolatokra összeszorult a gyomrom. Kissé magam számára is váratlan módon mégis jó hangulatban telt el az a néhány hét, amíg újból állást találtam, méghozzá olyat, amiben sokkal jobban érzem magam. Ha visszatekintek, egyértelmű, hogy egy rettegett élethelyzetből megerősödve kerültem ki. Ez a jelenség ezen a ponton már ismerős kell legyen…
Vajon mit tehetünk mi, emberek, hogy reziliensek, robosztusak, sőt, antifragilisek legyünk?
Megismerhetjük erősségeinket és gyengeségeinket, feltérképezhetjük, hogy mit nem tudunk, megtanulhatjuk megküzdeni a stresszel és kiégéssel, felfedezhetjük, mi motivál minket igazán, vagyis: elköteleződhetünk önmagunk mellett.
A Fekete Hattyú Központban ebben tudunk segíteni.
Hivatkozások:
- Nassim Nicholas Taleb: A fekete hattyú – Avagy a legváratlanabb hatás, Gondolat Kiadói Kör Kft., 2012
- Daniel C. Dennett: Micsoda elmék – A tudatosság megértése felé, Kulturtrade Kiadó, 1996.
- Terry Pratchett: Feet of Clay (az idézet forrása, a fordításhoz felhasználtam a hivatalos magyar fordítás egyes elemeit)
- Terry Pratchett: Agyaglábak – Történet a Korongvilágról, Delta Vision KFT., 2010
- John le Carré: A kém, aki bejött a hidegről, Európa-Fabula, 1990